Stílusos karácsonyt a lakásba
Mindenki fejében van egy hangulatos kép arról, hogy hogyan is szeretné eltölteni az ünnepeket. ez azonban sokszor nem is olyan egyszerű, hiszen munka, család és párkapcsolat mellett kell mindezt megvalósítani. Most azonban adok néhány tanácsot, amikkel akár az utolsó percben is hangulatossá teheted a lakásod. Gondoljunk most túl az ajándékozáson, és koncentráljunk arra, ami fontosabb a karácsonyban: a kellemes hangulatra, a baráti, családi beszélgetésekre, a közös étkezésekre. Ezek sikerének a kulcsa a tér elrendezésén múlik.
1. Központban az ehető díszek
Ezek igazán praktikusak, hiszen egyszerre szépek és finomak. Készítsünk mézeskalácsot vagy habcsókot az biztos, hogy az ünnepek után nem kellesz azon gondolkoznunk: hol is tároljuk még egy évig!? Jól mutatnak az ablakpárkányon, vagy füzérszerűen a fa köré csavarva. Ha pedig valamilyen nem anyagot használunk az akasztójának, akkor igazán elegáns hangulatot érhetünk el vele.
2. A fő dísz: a karácsonyfa
Fontos, hogy az egész dekorációnkat gondoljuk végig, és ne csak úgy vásárolgassunk. Ezzel egyrészt pénzt takaríthatunk meg, másrészt pedig ugyan azt a stílust képviselhetjük karácsonykor is, mint amit az év más napjain. A karácsonyi dekorációnak ki kell egészítenie a lakásunk hangulatát, nem pedig újraformálni. Mielőtt a karácsonyfát megvennénk, próbáljunk oda dobozokat, hogy láthassuk, mekkora teret is fog elfoglalni a fa: a kevesebb több. Hogyha a fa mérete megengedi, akkor szakítsunk a hagyományos fa vagy műanyag karácsonyfatalppal. Használjunk helyette míves kerámiacserepet, vagy kovácsoltvas esernyőtartót. Ezeket töltsük meg szép, de súlyos kövekkel és a tetejére szórjunk műhóval befújt tobozokat. Így teremthetünk természetes hangulatot a város közepén lévő lakásunkba is.
3. A régi ajándékok
Mindenkinek vannak a szekrényében olyan tárgyak, amiket nem szokott használni, de kidobni sem lehet, mert ajándékba kapta egy olyan ismerősétől, aki minden karácsonykor feltűnik… Lehet, hogy alapjában véve nem is a formájával, stílusával van a baj, hanem a színűkkel. Ez esetben könnyen segíthetünk rajta, hogyha egységes natúr színűre lefújjuk a tárgyakat. Ha a tárgy funkciója megengedi, egy kicsit karácsonyiabbá varázsolhatjuk úgy, hogy ezüst vagy aranyszínű porral mintákat festünk a tárgyra ragasztóval, majd belemártjuk a porba. Kisebb tárgyak, poharak esetén öntsünk bele viaszt, tegyünk bele kanócot és egy pár csepp fahéj aromát. Dekoratív felhasználása ez az ajándéktárgyaknak.
4. Egy új sarok
Az ünnepek elengedhetetlen kelléke egy olyan sarok kialakítása, ahova összeülhetünk forró csokizni, kártyázni, beszélgetni. Hiszen az ünnepek a családról, a barátokról, a kapcsolatokról szólnak. Alakítsuk ehhez mérten a lakásunk berendezését is. Öt-hat ülőpárnát használjunk, így jut majd mindenkinek hely. Hozzádönthetjük a falnak, vagy kényelmes lábtartót varázsolhatunk belőle. Tegyünk ide egy pár álló gyertyatartót és hófehér takarókat. Könnyen beszerezhetünk egy kis összezárható asztalkát ahová a nasikat tehetjük. Máris kész a helyszín a délután eltöltéséhez. A kis asztal azért is jó beruházás, mert a vendégjárások alkalmával, mindig lesz valami, amit kínálhatunk, de nem mindegy hogy hogyan tesszük ezt.
5. Illatok
Minden kellemes, vagy kellemetlen élményünk illatokkal társulnak. Vannak olyanok, amik nyugtató hatásúak, mint például a levendula. A karácsonynak is megvan a saját maga illata, azonban ha nem szeretnél folyton légfrissítőt vagy gyertyát használni, akkor keverj magadnak egy egyedi illatot és olajozd be a fénycsövedet. Így mindig, amikor felkapcsolod a lámpát és elkezd melegedni, finom illat fog majd terjedni a lakásban. A saját illatod elkészítéséhez használj bármit, amit szeretsz, legyen az narancs, dió, fenyő, alma vagy fahéj.
6. Fényt az asztalra
Hogyha az étkező asztalt helyezed az ünnepek alatt a központba, akkor díszítésként helyezz rá fényfűzért, de hogy ne kelljen a zsinórt kerülgetni, használj elemes változatot. Így az asztal ugyan úgy körbejárható lesz, és kellemes hangulatú.
7. Mit használj?
Biztosan nem hibázhatod el a dekorációt, hogyha természetes anyagokat használsz fel, vagy díszítesz tovább. Legyen szó narancsról, almáról, szegfűszegről, dióról, tobozról, fahéjról.
Végezetül pedig ne feledd: mindig az összhang számít. Attól, mert egy tárgy még jól mutat, nem biztos, hogy beleillik az összhatásba. Jó tervezést és megvalósítást kívánok!
Várom kérdéseiteket, észrevételeiteket a bo1991@freemail.hu e-mail címre!
Szerző: Balogh Orsolya







